A padláslépcsőn szembejön a por.
Ma díszvendégként tessékel előre,
és korhadás-szagokkal elvegyülve
a rám tapadt piszokkal antikol.
A múltba lógó rozsdás láncokon
ereszkedem alá letűnt korokba,
meg-megnyikordul a padlásgerenda,
mint pincemély – szimultán – sóhajom.
Gyerekkorom maradni kényszerít.
Körülkering a porló házigazda
(nyitott padlásablakból készakarva
nem szippantottam be friss oxigént).
Körülhatárolódni, mint a térkép
egy belső, szűk országhatár-falon,
s ha visszabont a volt idő, vajon
a múlt-zuhanyban öntisztul a vérkép?
