ülök az első ülésen - futnak
a fák a városok visszafelé
arcom a védőüveg tükrében
összeolvad a tájjal
a kültérrel és a beltérrel
időmontázs - arcomra vetül
a fény aztán eltűnik
én is el-eltűnök magamban
egy férfi mesél valami
meccsről a sofőrnek - háta
mint a foncsorozott tükör
látom benne magam
elmúlni és feltámadni
miféle meccset játszik
velünk az idő ami egyre
inkább nyerésre áll
a fény mint egy
kandikamera odavetít
az üvegre - nézem
fel-felvillanó önmagam
ez lennék én - belül
nincs kép magamról
csak az én-tudat
a fény hoz létre
fényfüggők vagyunk
az öregek az elfekvőben
sem azonosak a korukkal
állandóak mint az Isten
