ott ülök,
ahol a fény még nem döntötte el,
merre van arccal.
az árnyék —
visszahúzódik a falba,
mint valami gondolat,
amit nem mertem kimondani.
minden mozdulatban
valami kezdetlen
remeg,
mintha csak várna egy jelet.
most.
a tested emléke…
még ott bizsereg a mellkasomon —
de már nem hív,
csak ott van, hangtalanul.
itt maradtak a kilehelt sóhajok,
tapétába száradva,
csak azok —
és a tudat,
hogy a csend is tud
szorítani,
lassan,
mint valaki,
aki nem akar elengedni.
