„Költő vagyok – mit érdekelne
engem a költészet maga?”
A teljes kiőrlésű vers, ha
túlkel, nyúlós az állaga.
Más tészta a művész: létforma.
Aranymetszés, ösztön, arány.
Vézna ujjú angyallal festett
szárnyas oltár, amin talány
és kétely épp csak megkarcolja
a lélek törékenységét,
s a telített vörösek szomját
sem oltja felhőtlen kék ég.
Mit neki feszes szövegszövet,
nem kötik versláb-bilincsek,
míg a fűzfapoéta könnye
hamis gyöngy, a szíve nyílt seb.
Költő vagyok? Fűbe harapott
szerelmek szemétdombján vak
tyúkommal kapartatok szemet,
hitmorzsát hintek hangyámnak,
de Istent nem lehet átverni.
Innen az Óperencián,
s az Üveghegyen is – túlélek.
Karc Poeticám ennyi tán.
