A brahmacsárja az Ashtanga jóga negyedik jama elve, az önuralom és a tisztaság parancsa. Nem csupán erkölcsi tiltásról van szó, hanem egy belső törvényről: az emberi életerő helyes irányításának szükséglete. Egy olyan belső, megtartó erő ez, amely nélkülözhetetlen egy szellemi-lelki úton való járáshoz. A jóga szemléletében az életerő nem öncélűan és korlátlanul pazarolható erőforrás, ahogyan azt a mai fogyasztói társadalom teszi, ahol a testet is egy árucikként értelemzi, hanem szent energia, amelyet védeni, tisztítani és tudatosan vezetni kell.
A brahmacsárja szó a szanszkrit brahman (az egyetemes, abszolút valóság) és a csarja (járás, életmód, viselkedés) kifejezésekből ered. Eredeti jelentése: „Brahmanban járni”, vagyis az isteni renddel összhangban élni. Az isteni felé tartani, ez maga az irány. Ez a központ tudatos áthelyezését jelenti: a figyelem elfordítását az anyagi élvezetektől és az érzéki vágyaktól, és irányítását a magasabb rendű, szellemi célok felé. Lényege, hogy az ember életének iránya Isten felé mutasson. A jóga, mint kapcsolat, ebben az elvben tökéletes értelmet nyer. Hiszen a brahmacsárja gyakorlásában válik igazán élővé az Istennel való kapcsolat.
Szűkebb értelemben a szexuális önmegtartóztatás elveként ismerjük, ez az általános meghatározás, ám jelentése ennél tágabb. Mégpedig a vágyak feletti uralomról szól, különösen azokról a vágyakról, amelyek a legerősebben képesek az embert eltéríteni belső középpontjától. A szexualitás a teremtőerő hordozója, ezért különösen nagy felelősséget kíván. A brahmacsárja nem a test tagadása, hanem a szentségének felismerése. Aki ezt az elvet követi, az nem él vissza a teremtőerővel, ezzel a fontos életenergiával.
A mai társadalomban, ahol sokaknak családjuk, házastársuk, gyermekeik és kötelességeik vannak, a brahmacsárja nem az élet megtagadását jelenti. Nem tiltja a házasságon belüli, felelősségteljes, tiszta kapcsolatot. Ellenkezőleg: a kapcsolat méltóságát védi. A brahmacsárján keresztül világosan megérthetjük, hogy a szexualitás nem játék, nem az testben való élés, azonosulás megerősítését kívánja fenntartani, nem öncélú élvezetforrás, és nem ösztönkielégítő eszköz!
Ez az alapelv egyértelműen elhatárolódik minden szexuális kicsapongástól. Tartózkodást kíván a hűtlenségtől, az alkalmi kapcsolatoktól, a perverzióktól, a torzult, ösztönvezérelt viselkedéstől. Kiterjed az önkielégítésre, az erotikus fantáziálásra, a buja képzelgésekre, a szexuális eltévelyedésre és minden olyan gondolati vagy képi tartalomra, amely a tudatot beszennyezi és az életerőt szétforgácsolja. A brahmacsárja nem csupán a külső cselekedeteket szabályozza, hanem a gondolatvilágot is. A tisztaság a tudatban kezdődik.
A jóga tanítása szerint minden gondolat energia, és ilyen módon minden gondolattal, elképzeléssel megtestesítünk valamit az anyagi világban. Amit az ember képzeletben táplál, az előbb-utóbb formát ölt a cselekvésben. Ezért a brahmacsárja nem engedi meg a kettős életet, azaz, hogy kívül fegyelmet mutatni, belül pedig a vágyakat dédelgetni. A belső és külső rend minden kétséget kizáróan egységet kell alkosson. Az önuralom nem látszat kell legyen, hanem egy belső minőség. Amennyiben valaki az egójából tudja tartani az önuralmát, az nem valódi önuralom, hanem egy erős énközpontú viselkedésnek a felvétele, de az önuralom nem viselkedés, hanem állapot.
Azt is említsük meg, hogy ugyanakkor a brahmacsárja nem elfojtásnak egy eszköze. Az elfojtás feszültséget szül, a tudatos önuralom viszont erőt. A különbség lényeges és kiemelésre méltó. Az, aki érti ezt az elvet, nem gyűlöli a vágyat, hanem felismeri helyét és határát. Nem az ösztönök rabja, hanem ura. A teremtő energiát nem szétszórja, hanem magasabb célokra irányítja: szellemi fejlődésre, szolgálatra, alkotásra, családjának védelmére és fenntartására.
A szexualitásból ipart csináltak, fogyasztási terméket. A mai, túlfűtött, ingeráradattal telített világban, ahol a szexualitás gyakran árucikké válik, különösen nagy jelentősége van ennek az elvnek. Aki nem húz határt, azt elnyeli az ösztönök sodrása. A jóga azonban a szabadság útja, és valódi szabadság csak ott van, ahol az ember képes nemet mondani.
Az önuralom méltóságot ad. Az, aki képes uralni gondolatait és vágyait, kisugárzásában is rendezett, tekintélyt sugárzó emberré válik. Nem a külső elismerésből él, hanem belső tartásból. Tudja, hogy az életerő, amely benne működik, nem öncélú szórakozás, hanem felelősség.
Végezetül, a brahmacsárja az életerő tudatos őrzése és tiszta mederbe terelése. Nem egy részleges egyesség, nem részleges fegyelem, hanem következetes, minden szinten megélt önuralom. Kiterjed a cselekedetre, a szóra, a gondolatra és a képzeletre is. Aki ezt az elvet gyakorolja, az nem csupán erkölcsös életet él, hanem belső erejét egyben tartja, és így alkalmassá válik a magasabb tudatosság befogadására.
A bramacsárja tehát nem tiltás, hanem rend. Erő, amely nem az elfojtást akarja segíteni, hanem a tiszta irányítást. Mert ahol rend van, csak ott születhet világosság.
