Kulcsszavak: elengedés, nem-ragaszkodás, kapzsiságmentesség, kötődésmentesség, szabadság, belső gazdagság, egyszerűség, mértékletesség, szellemi szabadság, lemondás a fölöslegesről.
Az Ashtanga jóga ötödik jama elve, az emberi magatartás tisztításának egyik kulcsfontosságú állomása.
Az Aparigraha szó jelentése: nem-birtoklás, nem-halmozás. A jógikus értelmezésben tudnunk kell, hogy ez nem pusztán anyagi dolgokra vonatkozik. Sokkal inkább egy belső hozzáállásra mutat rá, amelyben az ember nem ragaszkodik görcsösen sem tárgyakhoz, sem emberekhez, sem szerepekhez vagy elképzelésekhez.
Az emberi természet hajlamos arra, hogy biztonságát a külső világban keresse. Külső dolgokhoz ragaszkodjon és azokba kapaszkodva egy hamis biztonság érzetbe ringassa magát. Gyűjt, felhalmoz, birtokolni akar, mert azt hiszi, hogy így stabilabbá válik az élete. A spirituális hagyományok azonban rámutatnak arra, hogy minden, ami a megnyilvánult világban létezik, változó természetű. Ami ma az enyém, holnap már másé lehet, ezért egy illúzió hogy az anyagi világban lenne bármi is, ami az enyém.
A birtoklás valójában csak ideiglenes állapot. A dolgok jönnek és mennek az életben, miközben csak a tudat az, ami megtapasztalja őket. Ha a tudat nem ragaszkodik görcsösen ahhoz, ami mulandó, akkor szabaddá válik. Ez a szabadság nem a világtól való elfordulást jelenti. Az ember csak használ dolgokat, él a világ adományaival, de közben tudja, hogy azok nem azonosak vele. Így a birtoklás nem válik azonossággá, hanem csupán egy átmeneti kapcsolat marad a világgal.
Az aparigraha a tudat megtisztulásának egyik fontos lépése. Amikor az ember csökkenti a fölösleges ragaszkodásait, akkor nemcsak az élete válik egyszerűbbé, hanem a belső látása is tisztább lesz. A túl sok vágy és kötődés elhomályosítja a figyelmet, és eltereli az embert saját lényének lényegétől.
A jóga ősi hagyománya szerint az ember nem tulajdonosa a világnak, mindössze egy része annak. Minden tapasztalat, minden kapcsolat és minden tárgy ideiglenes megtestesülés az életben. Az aparigraha ezért egyfajta belső könnyedséget eredményez. A könnyedség a kötődésmentességből adódik. Az ember már nem érzi szükségét annak, hogy folyamatosan többet és többet gyűjtsön. Megtanul különbséget tenni a valódi szükséglet és a kényszeres vágy között. Ez a felismerés egyszerűséget hoz az életbe, és egyben teret ad annak, hogy a tudat a lényeges dolgokra figyeljen. Amikor nem szóródik szét a figyelem, akkor a befele fordulásból megszületik az éberség. Amikor az aparigraha elve tisztán működik az emberben, belső szabadság jelenik meg. Nem fél attól, hogy elveszíthet valamit, ezért nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban él.
Ha ez az elv torzul, akkor az ember a birtokláson keresztül próbál biztonságot teremteni magának. Folyamatosan gyűjt és halmoz, mert attól tart, hogy kevés van neki vagy hogy a jövő bizonytalan. Ilyenkor a tárgyak és javak egy belső hiány pótlására szolgálnak, de valójában soha nem adnak tartós elégedettséget.
Megjelenhet ennek az ellenkezője is. Előfordul, hogy valaki külsőleg lemond dolgokról, de belül továbbra is ragaszkodik hozzájuk. Ilyenkor az elengedés inkább kényszer vagy szerep, mint valódi felismerés. Ekkor belső feszültség és nyugtalanság jellemzi az élőlényt.
Az aparigraha a nem-birtokláson keresztüli tanulása fontos része, hiszen a mai világban folytonosan a bebiztosítás megalapozását hajszoljuk. Hajtunk arra, hogy legyünk biztonságban anyagilag, szeretet kapcsolatokkal vegyük körbe magunkat, vagyis gyűjtsünk minél több anyagi, érzelmi támaszkodót magunk köré nehogy bizonytalanság, kibillenés érjen bennünket. A tanítás roppant egyszerű: nincs támasz, nincs bebiztosítás és a birtoklás tévképzete kemény kötés, amíg nem lássuk azt, hogy semmi sem vagyunk. Addig viszont a szükség kényszeressége mindörökké a halmozás, gyűjtögetés és birtoklás felé fog vinni.
