Ahogy megláttam
a színes faleveleket
– e terrakotta képet –,
eszembe jutott
a Krisztus-kereszt a hegy lábánál,
a szőlőtőkék fölötti muslicák raja,
az aszfalton elgázolt borztetem,
az árnyék a nagy fényben,
s a mezei zsályák között feszengő
út felezővonala.
Egyszerre fennkölt és iszonyú
volt a holt állat melletti tűnődés,
a koponyámban dörgő rianás.
Semmit nem sajnáltam,
csak azt a fényt,
amit felszívott az árnyék.
