csak a költők és magam örömére
üdvözül és elkárhozik az ember,
fényes porszemek csendjében megidézlek
pajzán levegőn újmagyar szerelemmel,
mely hangosabb mint a koldus ordítása
amit szégyenkezve írtam föl egy cédulára,
mert a mennydörgésen kívül semmim sincsen
- de a naprendszerben biztos rád találok,
ahol lehetne egy jóravaló köztes állapot
a kettőslátás örömére tisztább magyarázat,
persze távolodom, de lábujjhegyen szeretlek
szóra bírom riadt szemedben a szikrát,
de a fortélyos szavak mindent visszanyernek
és új nevet kap tétován az ismeretlen,
mely a kettőslátásban csillagot teremt
- csontot repesztve szolgálja a végtelent,
ahol a költők csendjében viharok feszülnek
- mert a szerelem belém folytotta a szót
az emberi emlékek vérpiros templomában,
Faludy éjszakái adják a kéjes pressziót.
