Jó lenne, a statikus időben,
mint langyos magzatvízben lebegni
s mint krisztusok levedleni
a halált lehelő, átizadt lepleket,
hogy kibukhass,
fejeddel átütsd a rög hitetlenségét.
Bátran elengedni a félelem ágát
és levitálni a csecsemők
fogatlan csodálkozásában,
mint ki először lát emberi ujjat,
először szótagolnak neki bíztonságot.
Kackiás nagyapák és megilletődött,
ódivatú menyassszonyok
történetébe kapaszkodni,
mint sast és medvét, sárga sárkányt
egyaránt elrettentő sámánimába.
Felállni a méreggel megrakott asztalok mellől
és elzarándokolni a kígyótlan fához,
hogy saját velőd almájából egyél tudást
a leszámoláshoz, társhoz és megérkezéshez.
