szívek közt az állomások mindig
bizonyként léteznek, és a cél
valahogy mégse…
csak az virul, ami nem volt ismerős,
csak az virul, mit nem érhetsz el, és
felbontottad pedig kérdezték
mi a fontosabb. három évet
vártál, szádon abszint, előtted tükör
ki néz? ki lát? –
azt gondoltad költő lehetsz,
kezedben, amit nem is szeretsz,
dől beléd – belőled dől a
színtelenség, mert színtelen,
minden színtelen, csak az nem, aki szeret.
tántorgás az út, mint filmek
ha nézed és megkívánod te is,
bármi forog; forogsz, a föld forog,
beledermedsz a kátyúkba,
a macskakőbe és nem hiszed,
és nem hiszem, hogy felold;
szíve mégis állomás
