Hosszú, égető vezeklés előre látni
folyton a meg sem tett lépéseink
nyomait az úton… Meg-megállva
kutatni, hogy mi célja velünk és
bennünk annak itt, aki leginkább
akkor emeli magasabbra a lelkünk,
amikor az értelmünk és testünk
elhanyatlik.
Itt ítélet alá esik az ember gyakran,
visszaköszön az elmondhatatlan,
s az igaznak Igéje habár ír mások
sebére, s keservre gyűszűnyi lángja
is elég, végül csak árvultságba
gazdagodhat lelke, ha érti már,
hogy nem lehet mindenki egyért,
és egy sincs már ki lenne bárkiért.
