Egyszer azt játszottam, hogy nem vagyok,
és zsebre vágott kézzel, pimaszul
mondhatnám nőietlenül
néztem a világot, ahogy ráhidegül
a földre, közben fütyörésztem,
olyan kamasz fiúsan, egy agyamba ragadt
fals dallamot, körülöttem már
minden megfagyott, még a tekintetek is
mik felmérték nem létemet,
szemet vetett rám akkor a magány,
de vállat rándítottam, csak vártam
nyugodtan - hiszen nem voltam ott,
s ha lettem is volna, nem változtatott
a helyzeten, ezen a személytelen, lélektelen
szemléleten, átfutott a fejemen
minek is vagyok, csavargó gondolatok
kavarogtak a szürke utcákon
- teljesen egyszerű nap volt
ez a furcsa nélkülem lét
hamisságtól, keserűségtől koszos.
- egy gyermek szaladt a járdán
s halkan csengetett egy sárga villamos.
