Mikor a földön járok,
s nem ragadnak el az álmok,
talpam alatt a talaj
oly furcsán megremeg,
a bizonytalanság határán
mintha sziklaszirten állnék,
lehúzhat a mély,
de vár az ég,
a fellegek,
kavargó érzések
futnak kifulladásig,
gáncsot vethet nekik a túlgondolás,
tudom, a kirakós
minden darabja kéznél,
s az összkép végül
vitathatatlanul csodás,
ezért kérlek, segíts,
hogy magamra találjak,
lélekgubancaim kilazuljanak,
s a kesernyés ízű, morcosabb percek
végül édes órákká dagadjanak,
a boldogság szobája titkos kis barlang,
hová nem érhet el a világ keze,
hol puha pázsitba süpped a talpam,
s szeretetszirmok közt feléd lépdelek.
