Itt vagyok a téli napsütésben Beregszászon.
A tollam tanácstalanul néz a papírra.
Egy bolond asszony a levegőbe beszél,
kegyetlenül szitkozódik.
Jó neki, mert bármit mondhat.
Senkit sem érdekel a felelőtlen, tébolyult beszéd.
Mit számít, ha szidja a rendszert, az anyósát, a világot?
Ha a szabadság csak a kimondottakból áll: szabad.
Jó volna most bolondnak lenni, büntetlenül sárral dobálózni,
fittyet hányni a mindennapos halálra.
Hölderlin megőrült, mégis tudott ártatlan kis verseket írni.
Lásd, a bolondok tolla nem bámul borjúként a papírra,
mint az enyém.
Nem fél és cenzúráz.
Néha az utcán sétálva a semmiből fennhangon Pilinszkyt szavalok.
Ki tudja?
Talán egy nap nem bőg majd a tollam,
csak önfeledten szitkozódik,
miközben a féleszűek kéjes vigyora torzul arcomon.
