Egykoron Thetys ringott itt,
a tó medre anyaméhként
őrzi az őselem molekulákba
zárt információit.
Tiszta, selymes,
rezzenéstelen varázstükör:
nyugodt, puha, iszapos
méhlepénye, mit gázoló
lépteim nyoma felkavar.
Udinék és nimfák zümmögése
csalogat a tófenékre;
megadón mozdulok bele.
Nyaki ütőerem
szapora lüktetése:
monotóniává csitul
az iménti félelem heve.
Befogad a habzó,
gyönyörű örvény:
alámerülve siklok tova.
Megadón, fegyverzetem
vesztve, leolvad rólam
testem teremtett zubbonya.
Kagylók és hinarak
mikrokozmosza halmozódik
halk meztelenségemen.
Termál hőfokon feloldva,
Örökkévalóságom meglelem…
