Adjon az Isten, hogy legyen,
tőlem már el ne vegyen!
Adjon! Ha már kérhetem!
Ha lejárt az élet-bérletem…
No meg egy rakás empátiát,
ha már leküldte hozzánk szent Fiát,
és egy kis kupac megbecsülést,
néha spontán földön ülést,
Adjon szeretetet jó sokat,
s hogy ne bántsunk másokat,
és maradhatna mindenki szerény,
nem besárgult, gyűrött ponyvaregény.
Kérek még áldást is nagy halommal,
hogy megbirkózzak a bajommal,
meg meleget a szememnek,
oltalmat, ahol szenvednek.
Szájakba szelíd szavakat adj Atyám!
Lennék én Éva, mi hajdanán,
fügefalevéllel takartál csupán,
s a kígyó nélkül maradtam volna bután…
Józanságot adj és mérleget!
Tudjam, ne csak reméljem, hogy szép lehet.
Maradék időmre csak egy jó pillantást tegyél!
Vettél el eleget. Többet el ne vegyél!
Hát érted-e Uram, mit kérek?
Nem, nem mindent, csak egy boldog évet.
Úgy szép csöndesen, ahogy illik.
Képes vagy rá, úgy hírlik…
Ha megteszed, szavad leszek a szóban.
Addig várok. Csodádra. Inkognitóban.
