Már csak két vacsora közé
gömbölyödik zuzmarás takarója
alatt a lélek.
Mint üres belek tekerednek
a befutott ösvények,
csendtől vakult üregekben.
Mindent visszavernek a felszínek.
Szilánkos testem csak
a földízű homályt kóstolja.
Egy álom harasztillatába
kapaszkodom-
kibontott hajam
gyászszelekre bízom
és várok.
Pipacslépteivel egyszer
újszülött Nap érkezik.
