Aranymetszés
Oly sokszor gondolok rád Anyám,
létezésünk egyensúlyában várlak,
kereslek tétován,
sejtjeim csillagrendszerében élően benne vagy,
viszlek, hurcollak,
mint a fa törzsét az elhullajtott mag.
Mintákban kereslek,
az életemet keresztező csomópontokban,
az útjaim porában, a virágok szírmának hajlatában,
az elhagyott csigaházak aranymetszésének középpontjában,
mert Te az origó vagy,
a mindenből eredő minden,
a kezdet és a vég,
sejtjeidből, sejtjeimben áramló mindenség,
hetedíziglen.
És néha megtalállak Téged
Önmagamban,
ahogyan ott ülünk mindketten, a Jóisten tenyerén.
