Néha, mintha
kiszaladna
a test alólam:
csak a felkar
izmai feszülnek,
éhesre nyílva.
Fülled a tér.
Egy szellő sóhajt,
levél után nyúl:
simít, s elenged.
Sercegő szirom
a kéz hervadt bőre.
Ősz suttog.
Valami bennem
még langyos,
de kint már
védtelen.
Kis pont a távolban:
közelgő pillantás
nő szélcsendes sávvá.
Egy napszagú váll,
búzatábla-színű:
Az izmok körbefogják
a csontokat.
Ahogy jössz,
hullámzik a fény,
a nyakadhoz simul
egy ing egy pamutgallérja.
„Itt vagy" – suttog a lomb.
„itt vagyok" –
gondolja bennem
egy lapocka,
moccanását
visszhangozza
a szélcsend.
Dobhártyámon
szívdobogás lüktet:
bentről,
majd kintről is.
Közel van.
Lenszag, kenyérillat
fonódnak egymásba.
Dobhártyámon
szívdobogás lüktet:
bentről,
majd kintről is.
Közel van.
Lenszag, kenyérillat
fonódnak egymásba.
