Jusztin-Horváth Dorottya: Közel jön

Néha, mintha

kiszaladna

a test alólam: 

csak a felkar

izmai feszülnek,

éhesre nyílva.

Fülled a tér. 

Egy szellő sóhajt,

levél után nyúl:

simít, s elenged. 

Sercegő szirom

a kéz hervadt bőre.

Ősz suttog.

Valami bennem

még langyos,

de kint már

védtelen.

Kis pont a távolban:

közelgő pillantás

nő szélcsendes sávvá.

Egy napszagú váll,

búzatábla-színű:

Az izmok körbefogják

a csontokat.

Ahogy jössz,

hullámzik a fény,

a nyakadhoz simul

egy ing egy pamutgallérja.

„Itt vagy" – suttog a lomb.

„itt vagyok" –

gondolja bennem

egy lapocka,

moccanását

visszhangozza

a szélcsend.
Dobhártyámon 
szívdobogás lüktet: 
bentről, 
majd kintről is. 
Közel van. 
Lenszag, kenyérillat 
fonódnak egymásba.