Hiába szerelem a szerelmet
elemeire, hogy a kivont esszenciából
alkalomadtán újraélesszem.
Felfoghatatlan. Kikopott érzések
nem kaphatnak értésprotézist.
A kísérlet csupán receptoranalízis
lesz, maradványdiagnoszika.
Ha már szerelem, leszerelem
a tévedéseket, hogy evidens legyen:
a kámfortermészet romolhatatlan,
vagyis a hiány nem rejt hibá(s)t,
sem garanciát a válasz,
hogy a jótálló Isten mire rendeltette,
s vajon meddig és kinek.
Ahogy nem jogalap a szer-telen
használatból eredő hiányosság.
Hiába idézgetem az újdonság
varázsát, nem lesz új, legfeljebb
újrahasznosított. Reanimált,
szintetikus nosztalgia.
Írhatnék mindent az entrópia
számlájára, ámbár az sem garanciális.
Még elfogadás-kupon sem jár hozzá,
de szerezhető, mint megannyi más is.
Ilyen a szerelem.
Néha kevés, néha túl sok a ragasztó.
Csak a változás analizált.
Bármit teszek, idővel átalakul,
mint minden szerzet, szétesik
nyom-elemekre. De ezeket megőrizve
lehet még vegytiszta szer-tartás.
