magvait elhullatja az ég,
és van is itt föld éppen elég,
melybe beesvén majd megered
fúrva a szívig vasgyökeret
így születik fám, múltja a nyár,
él a reménység titkainál,
s mint aki ifjú, úgy töri át
kozmikus árnyak vaskapuját
bátor is éppen, hogyha szabad,
álmai mélyén bont ma falat,
és mi övé, azt sem teszi el
mert eme bolygón élnie kell
s másikat is vár, míg a világ
csöndes esőként még idevág
