Mint folyam alatti, mélyre
ásott koporsó –, ilyen a világ:
neurotikus.
Bár tudtam pillanatnyi állapot
és bár félrenyel az ember:
újra inni fog.
Egy testetlen hang, és pók
az Isten. –, ha üres a kamra
egyszer tele lesz.
Bent villa csörömpöl, kint
ételt és pénzt kér egy
kisgyerek.
Ízetlen a semmi, tudja ő.
Tányérhoz koccan a vágy,
majd a kényszer.
A ház omladozó, a kert
gondozatlan –, a templom
előtt hit erjed.
Asztmás a világ, asztmás
a gyermek; mégis játszó-
térre járnak.
Hegyes cserjeág valóságuk,
ezért bódít el bárkit
a makett-párlat.
A nyomor apróvá tette őket;
érzékcsalódásukban halkan
sercen a kín.
Azt gondolnák nincs tovább,
de hálót fon a pók –, hálója
mindent beborít.
