.jpg)
Vincent Van Gogh: A magvető 1888
Az ősi jelek poros perei a jelenbe mutatnak,
és a jövő dallamának pázsitján
nem jut hely táncoló talpaknak.
Ó, az ember vajon a buja világnak született,
vagy a lélektől szabadnak?
A végtelen ajtókhoz megszámlálhatatlan zárak —
még sincs helye az aranyozott kulcsoknak...
Ha az ajtók egyszer kinyílnak,
be is kell ám csukni őket.
De vajon van merszünk hátrahagyni
az egykor pezsgő,
most már kételyek halmait perzselő,
lánccal szántott, csalárd családföldet?
Vállaljuk-e, hogy a földműves
a múltnak megölhet,
de a megtépázott kapcsot
megerősítheti, megmentheti?
Van még örök bor —
csak elfelejtettük, hogy tart még a tor.
És még juthat a kenyérből,
ha lelkünk kikel a sírból érte,
ahogyan életre kelt
Lázár nyughelyéről.
