Feszít a gyomrom, ordít az agyam!
Már egy teljes nap a hátam mögött.
Hallom még fejemben a kimondott kérdést,
a ki nem mondott válasz hasamban dübörög.
Hol volt a jel, mit végig látni véltem,
mely orrom előtt lebegett, mint éhes keselyű?
Legyezett, csapkodott, suhant felettem
és lezárta szemem fátyollal legbelül.
Mitől féltem és mért hittem konokul,
hogy az ég súlyos és menten rám szakad?
Még mindig szorít meggyötört gyomrom,
de a válasz még mindig hangtalan.
Megnyalom sebeim és siratom világunk!
A megbánás most oly haszontalan.
Naív vagyok, így lettem áldozat,
lármafát cipelek, vonszolom önmagam.
Hinnem kell, hogy a világ nem gonosz,
csak ádáz vírus kínozza, féreg járja át,
most agyam egy időre beakadt óramű,
szívem cafatokban csüngő, szétrágott kutyalánc.
