Fájdalom zárja börtönbe tested, de
a lélek a kulcs, a kín onnan fakad,
üvölt, dörömböl, hogy lásd és megértsed,
összerogy az érzelmek súlya alatt.
Fáj, mert nem tudod önmagad szeretni,
szívedben a harag ver mélyen tanyát,
tested bünteted, eszel, iszol, játszol,
ám átugrod folyton a mérték falát.
A jelent kizárod, múltad tart fogva,
s mint egy dráma hőse, ismétled magad,
ordítanál, de szádra cipzárt húzol,
és vérző sebedre sem teszel tapaszt.
Hogy mi a szabadság, nem is emlékszel,
csak húzod, vonszolod fáradt testedet,
kitépett tollakban bokáig gázolsz,
s hogy tudnál repülni, hinni sem mered.
Ne küzdj, ne harcolj, ha ellenség sincsen,
ne kívül keresd, mi belül dübörög,
próbáld szeretni azt a rezzenő lelket,
ki téged választott, s beléd költözött.
