Az éj sötét torkából
mikor kiszabadul a reggel,
s csillagport törölget szeméből az ég,
frissen vasalt gondolat indul útjára,
s rám infúzióként hat a felismerés,
ajándékba kaptuk földi létünk,
mit oly egyértelműnek veszünk,
pedig semmi sem a miénk,
de jó, ha tudjuk, minden értünk van,
ez az életünk,
hisz minden apróság lehet örök érték,
csak lüktessen benn a szív és a vér,
ott kezdődik az igazi szabadság,
hol a zarándok lélek nyugovóra tér,
mikor nem akarok többé a sorssal csatázni,
hiszem, hogy létezik felsőbb akarat,
kavargó kérdéseim rendre választ kapnak,
s összekuszált érzéseim megnyugszanak.
Még élni akarok, míg nincs teltház a polcon,
hol boldogságperceim kapnak helyet,
néha megijeszt ugyan az idő múlása,
s ha a tükörbe nézek, felszisszenek,
türelmetlen évek üldözik egymást,
mintha kötelező lenne a nagy rohanás,
be kéne húzni a láthatatlan féket,
s élvezni, míg nekünk szól az előadás.
