Elképzelem, milyen a másik part,
tejszínhab felhők úsznak az égen,
mézeskalácsházak közt jár a szél,
s te mosolyogsz talpig hófehérben,
leírhatatlanul furcsa érzés,
hogy hallani vélem suttogásod,
ébrenlét-álom közt lavírozok,
s mintha olvasni tudnék a szádról,
az a csend, az a csitt, az a béke,
az a végtelen angyali szépség,
elmúlás hárfáján játszik ujjad,
de mintha lelkem húrjait tépnéd,
megszöktetted ma éjszaka álmom,
átkísértél a hajnali fénybe,
könnycseppesőben fürösztöm arcom,
s lélekhangolok földi zenére.
