Minden ember különböző tudatossági szintje egy-egy minőségi „vallomás” arról, hogy ki hol tart a felismerés, megértés, változás létarányosságában. Ez nem alá-, fölérendelt viszonyosságban értendő, hanem úgy lehet venni, hogy a létezésben eltöltött lélek-megnyilvánulás igazándiból azt tükrözi, hogy ki-ki mennyi munkát, energiát, tudatosan levő létezést tett bele abba, hogy elindulva valahonnan tartson már egy jobb úton.
Az utjaink sokfélék lehetnek. De egy a biztos: bármennyi kitérő, oldalág, torpanás, megállás, körbejárás, hátrafelé menés után a megérkezés lényege mindenkinek ugyanaz, ugyanoda fog vezetni. Nincsen más opció a nagy mindenségben, minthogy minden egyes lélek elérjen ahhoz, hogy megértse, ki ő, miért, minek, hogyan, mi az útja, a célja, lényege. Felismerje magában az isteni részt. Az emberben az Istent. Fejlődjön, javuljon, metssze a vadhajtásait, nemesítse magát és megérkezzen tisztán, teljesen egészen az egészbe.
A szabad akarat folytán lehetősége van mindenkinek arra, hogy egy kör vagy akár több száz után jusson el önmagához, viszont az tény, hogy aki nem azon az úton megy, ami az igaz igazság, annak rengeteg nehézség, keserűség, betegség: minden elképzelhetetlen „rossz” fogja „akadályozni” az útját. Vagy a „jó” „segíteni” azt, ki a sajátján jár.
Onnan lehet tudni, hogy valaki hol „él”, hogyha elégedett, boldog, lelkes, sikeres azzal az életformával, amiben, ahogyan van: akkor az útján van.
Ha tele van problémával, akadályokkal, mondhatni, hogy szinte a balszerencse üldözi: akkor bizonyosan nincs a helyén az illető.
Valójában persze ez nem ennyire fehér-fekete, nem ennyire nagyszerűen egyszerű, de ha az önismeret által fejlesszük magunk, a tudás elvezet ahhoz a felismeréshez, hogy hol blokkoltuk magunk, a környezet hol akadályozott, és túl a hibáztatásokon, az ujjal való mutogatásokon másokra, magunkra – újjászülethetünk egy teljességben, egész(ség)ben helyesebb valóságba.
Ez persze nagyon nehéz út. Tényleg sok-sok munka. Az önmunka felelősség, figyelem, változtatás ahhoz, hogy változzunk. Jóvuljunk.
A csapdái azok, amikor visszaeső bűnözőként újra s újra – mint egy mókuskerékben – ideig-óráig benne ragadunk a hibáinkban, vagy sokkal tovább. Amikor a múlt sebei nincsenek begyógyulva, vagy feltépjük magunknak triggerelve és másoknak is ártva a varasodást, hegesedést. Nyilván, ha lenne egy olyan radír, ami minden traumát kitörölne az életünkből, akkor hirtelen megkönnyebbülnénk, de vajon elfelejtve azt, amit megmunkáltunk akár szenvedések, fájdalmak, küzdelmek árán, nem-e megint meg kéne fejlődjük?
Valószínűleg igen, ámbár a lélek ahogy szebbül, úgy már eleve ott van benne az az információ, hogy tudja egész kiskorától az égi törvényeket s egyre kevésbé hajlamos arra, hogy azokat megszegje, szembemenjen a lelkiismeretével.
A lelkiismeret alapjában nem egészen a belső én törvénye, az még mindig az egó tevékenysége. Az igazi égi törvények a sejtjeinkben, zsigereinkben élnek, és azt felismerve, arra hallgatva, azt tudva igyekezünk úgy élni, ha működtetjük, hogy jó legyen.
Egyszerű pár szabály az, amire illene figyelni…
1. Élj úgy, hogy ne árts.
2. Segíts, ha tudsz, ahol szükség, de ha nem segítesz, és nem ártasz, akkor már segítesz is. (Paradoxon, de igazság.) Nem tudsz nem segíteni akkor, ha nem ártasz magadnak vagy másoknak.
3. Férj meg úgy a világban, hogy más is elférjen benne.
Minden energia, minden él. Egy létező sem több vagy kevesebb a másiknál.
Egyik ember sem felsőbbrendű a másiknál. Mindenki tart valahol. A nagy időnélküliségben ami a jövő, az is most történik. És a múlt is éppen a most. Ebből kiindulva, amit most megjavítasz, vagy fogsz, az már kész, egész, már megtörtént. Ha bármi jót a - földi időben mért - jelenben cselekszel, azzal a jövendőnek ágyaztál meg a múltadban.
Lényeges az is, hogy senki nem az én, az enyém elvei, felfogása, gondolkozásmódja szerint működik. (Persze lehetnek metszéspontok több emberrel, de soha semmi nem ugyanaz teljesen mindig.)
Egy ember létezési formája se olyan, mint a másiké. Ha valaki vallása, bőrszíne, munkája, létezése neked nem árt, mi közöd ahhoz? Ne ítélkezzél… És ne is nyomd le a másik torkán az igazad. (Persze védd is magad, a szeretteid, mert azt tudjuk, hogyha valaki még nem tart ott, hogy ezen égi törvényeket tudja, alkalmazza, akkor ezekkel szembemenve létezik, és bizony árthat másoknak.)
Ahány ember, annyi igazság. És nem szerre-szerre, egyszerre van igaza mindenkinek. (Az ő világában, az ő szemszögéből.)
Tanítsd, ha tőled akar tanulni, ha kéri, elfogadja. És engedd el, bármennyire nehéz is, ha nem te kell megmentsed önmagától.
Nem kell a pöcegödörbe esni senki mellé, csak mert ő lehúzna oda… Ha valaki ott érzi jól magát, és nem ismeri fel, hogy az nem sár(ga arany), hanem emésztőszervi végtermék a dagonyája, akkor hiába is magyarázod neki.
De ha nyújtja a kezét és eléred, kihúzhatod a fényre.
És te is nyújthatod a kezed a még nagyobb fény felé. Mert mindig van tanulnivaló ezen a földi pályán.
Tapasztalni, tanulni, megélni fontos, de mindezt úgy, hogy az életre gondolva azt óvni, vigyázni. Nincs olyan gomb a valóságban – vagy helyesebben: még nem tudjuk működtetni azt – mint a számítógépes játékokban: meghal a fickó, de kap még egy új életet ugyanabban a testben. Tehát mielőtt kinyírnánk magunk, meg is lehet állni és valamit másképp működtetni. Segítséggel, akár, ha egyedül nem megy.
És: lényeges fejlődni, tanulni, de mivel minden egyes ember másképpen él, más örökségekkel, szokásokkal, azzal együtt tart, ahol. Tud azt, amit. Hasznos belőle ez meg az, de nem biztos, hogy mindennel kell azonosulni. A guruk is emberek.
Figyelni, elemezni, szűrni jó: átengedni magunkon a más tapasztalati tudásában rejlő információkat, mint a vizet, a gyógyteát, aztán ami hasznos számunkra, azt engedni beépülni, a többi meg mehet a vécébe… A vese is szűr, alul kifolyik az, aminek már nincs helye benn, a tápcsatorna utolsó része is segíti kinyomni hátul azt, ami fölösleges, nem hasznos, nincs szükség rá.
Legyünk jobbak.
