„A lélek csak akkor tud békére lelni,
ha mindent tisztelettel elismer, ami volt.”
– Bert Hellinger
Üvegszilánkok hasították ketté a lélegzetet.
Négyfelé iramodtak a szelek.
Kimostam, kicsavartam, napra teregettem szívem.
Testemlékezetem felébresztette tétova mozdulataim.
Lélekhártyámon elnyomott cigarettacsikkek hegesedtek,
Kivéreztek rajtam felmenőim veszteségei.
Mellettem álltak mind az Őseim.
Széppé öregedtem az összemosódó, sovány idősíkokon.
Mély kút a jelen – odaterelem, s elveszítem benne magam.
Engedem – langyos levegő borzolja hajam.
Engedem átmossanak világtengerek:
Planktonok tápláljanak, vezessenek zátonyokhoz ezüst cetek.
Engedem, hogy újra Semmivé legyek.
