Azt mondják üresnek lenni jó,
nem ellent állni, ha sodor a folyó.
nem ellent állni, nem űzni gonoszt.
megbocsátni – magamnak – ha rossz,
és feledni mindent, ami múlt,
tenger bánatot, hogy szívemre hullt
egykor, s az egész történetet
– mint pók hálójával a legyet –
bepólyálni szeretőn, szépen,
ringatózzon Isten egében.
Tört cserépért, két kezem, ne kapj!
Két szemem, könnyeddel ne sirasd!
Két lábam lépjed át könnyedén,
csak anyag volt, hordozó edény!
Szépséges forma volt, meglehet,
formát válthat, de nem lényeget.
Azt mondják üresnek lenni jó.
nem ellent állni, ha csacsog az ego.
a Minden nélkül úgyis berosál
a parányi individuál.
Tört cserépért, két kezem, ne kapj!
Két szemem, könnyeddel ne sirasd!
Két lábam lépjed át könnyedén,
csak egy árok Isten tenyerén.
Ha bukom, és elnyel a gödör,
tenyér akkor is, nem vasököl.
Tört cserépért, két kezem, ne kapj!
Két szemem, könnyeddel ne sirasd!
Két lábam lépjed át könnyedén,
nincs múlt, nincs jövő és nincsen én,
s most, hogy így elidőtlenedek,
az is szeret, aki nem szeret.
