Sokan követünk el hibát gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Gondolataink minősége kihat a társadalmunkra – a szűkebb és a tágabb körökben egyaránt. A gondolatok és a gondolkodás párhuzamossága hat a tudatra, így meghatározza a viselkedésünket. Tudományos és vallási nézőpontból is érezhető a káosz jelenléte. Gyakoroljuk a bűnök elkerülését, bűnbocsánatért esdeklünk, várjuk a Megváltót, és ahogy a 21. század tudományai nagy léptekben haladnak előre a kutatásokban, egyre kíváncsibbak vagyunk a gondolat és a tudat működésére – vallási és tudományos megközelítésben egyaránt. Évezredek múltával is nyitott marad az ember eredetének kérdése.
A minap találkoztam egy ismerősömmel a Duna-parton. Megálltunk kicsit cseverészni, gyors összefoglalóban elmondtuk egymásnak az elmúlt történéseinket. Megkérdezte, miért lógatom annyira az orrom. Hirtelen nem is tudtam válaszolni, csak feltettem a kérdést:
– Szerinted őrültség azt gondolnom, hogy a Föld kerek, egy hatalmas univerzumban lebeg, és mi emberek még mindig békétlen tudatlanságban élünk — a csúcstechnológia korában is? Úgy érzem, valami nagyon nincs rendben. Nem hagynak a gondolataim békén. Azon töprengek, hogyan juthatunk el még mindig háborús időszakokba, és hogyan lehetne békét teremtenünk. Nem szabadna szélsőségekbe esni ennyi évezred után. Ha a történelem feljegyezte a múlt történéseit, innovatív módszerekkel kisajátíthatnánk a világ működőképességét. Túl nagyok a rések. Túl nehéz a megélhetés, a pénz beszél, és az ember értéke még mindig nem fontos — csak látszólag. Ez ejt gondolkodóba, és keresem a megoldást.
Rám nézett, meredten bámult az arcomba, hümmögött egyet, majd így válaszolt:
– Tudod, nehéz ezt megválaszolni. Minél rohanóbb világot élünk, annál inkább veszítjük el önmagunkat. Ezért is jöttem ki a Duna partjára. Érzem, hogy valami nem jó, és nem bírok rájönni, hol van a kutya elásva.
– Pontosan. Én is emiatt vagyok itt. Önmagamért. Fejtegetem a valós okát ennek a társadalmi „őrületnek”. – Felemelem a fejem, az égre szegezem a tekintetem, és mintha délibáb venne körül, eszembe ötlik valami. – Két pólus van. Az egyik a Megváltót keresi, a másik realistán magyarázza a világ teremtését: a nagy Bummot és a majom származást. Az ok, amin gondolkodom. Hát nem érdekes ez a téboly? Ha megkérdezlek, te miben hiszel, mi a válaszod?
– Jó kérdés! Hiszem Istent, de realista is vagyok. Őszintén: fogós a kérdésed. Különösebben nem jutott eszembe, hogy ezen igazán elgondolkodjam. Hogy hihetem a Teremtőt, ha majomemberből származtatnak? Zseniális kérdés! – csap a fejéhez, mintha élete legfogósabb dilemmáját találta volna meg.
Megragadom a pillanatot, és folytatom a gondolatom.
Az világos, hogy az eredetünk kérdésköre nincs egyazon véleményen, ha a vallás teremtéstörténete és a tudomány megállapításai ennyire szétválnak. Darwin 1859-ben alkotta meg elméletét, Jézus élete után több ezer évvel. Vagyis Darwin visszafelé írta át a történelmet. A tudomány így fölénybe került a vallási ideológiával szemben. A Biblia él, de mítoszként tűnik fel benne az ember teremtése. A teológiai beszédstílus szimbolizál, és bár valós érveket ad, nem ad konkrét választ az ember teremtésére úgy, hogy az tudományosan bizonyítható legyen — ahogy a tudomány sem fejtette még meg az ember megjelenési formáját. Itt a káosz a mai napig! Ez a legnagyobb dilemma billent ki mindent a tengelyéből.
Mély sóhajt veszek, körültekintek, nézem a víz sodrását, a kisebb-nagyobb hullámokat, amik a partot mossák. A gondolataim is épp ilyen hevesek és ütemesek.
Darwin fajelmélete szerint gondolkodunk: az ember állatfajból származtatott főemlős. Ez döbbenetes. Vallási és egyéb háborúk dúlnak szerte a világban — pont emiatt, hogy valaki realista vagy ideológista. Feldúltan hajítok egy kavicsot a vízbe. A kő nagyot csobban, majd eltűnik a mélyben. A víz gyűrűi ritmikus hullámokat vetnek, remegtetik a felszínt. Csak nézem.
– Nem tehetünk semmit. Marad a beletörődés – mondja letört arccal a társam. – Beágyazódott az emberi tudatba ez a két nézet, és tovább már nem is gondoljuk. Nem fürkésszük eléggé. Várjuk a megoldást, a Megváltót, vagy még azt sem. Csak elfogadjuk a tényeket, és az élet abban a menetrendben történik, amit megszoktunk. Itt a kutya elásva. Innen ered minden konfliktus, ami nem hagyja, hogy az emberiség békés életet éljen. – Fúj egy nagyot, majd biztatóan megveregeti a vállam.
– El tudsz képzelni egy olyan letisztult gondolkodást ebben a kavargó, zűrös civilizált történelemben, ahol a megváltás újra megtörténik? – kérdezem. A gondolataim cikáznak.
Hirtelen eszembe jut: mi is a gondolat definíciója? Hogyan szörfözik át az elmén a tudatba, ahol leképeződik a válasz vagy a cselekvés? „Gondolkodom, tehát vagyok.” Descartes mondata cseng a fülemben. Ha a gondolat röviden: „belső, tudati folyamat, amelyben az elme információt hoz létre, rendez, értelmez vagy átalakít”, akkor az elképzelésem szerint az embert nem lehet majomemberből származtatni.
Heuréka. Szinte belém hasít a felismerés. Egyre valószínűbb, hogy a bibliai teremtéstörténetben az emberré válás szimbolikus leírása igazolja Darwin tévedését.
– Igen! – kiáltok fel, és felnevetek, mint aki hirtelen tisztán látja az összefüggéseket. Ebben a kaotikus rendszerben született meg bennem az elméletem. Ebben a pillanatban ismertem fel a káosz rendjét. Egyszerű válaszként érkezett, bonyolult rendszereken keresztül. Mint amikor az ember Nirvánát él át: tudatosul a fejemben, az agyamban, ebben a gondolkodó motorban a megoldás.
– Csak nem fejtetted meg a világbéke elméletét? – kérdezi álmélkodva, és kíváncsian felém fordul.
– Dekódolás! Az értelmezésnek kell másképp lennie. Belső iránytű jelzi, hogy a világ rendezett struktúrákból álló. A rendezetlenség káoszt okoz. Ilyen a szimbolika, ahol más-más
értelmezést adunk, akár egy festő képének kritikájának. A szemszög, az origo nem mindegy. A kígyót így következtetnek annak, hogy rossz. Az alma lédús, finom és gyümölcs. Édeni állapot. A jó és a rossz ellentétpárok, és ez a két pólus kapcsolata ad mindenre választ.
Tekintetem az égre mered,hosszan figyelem a felhőket, ahogy különböző alakzatokban lassan komótosan kúsznak az égbolton.
Ekkor döbbentem rá arra először igazán, hogy látható láthatatlanság nem titkot rejt, hanem
a puszta valóságunkat. Szimbolikát, amit helyesen kell értelmeznünk.
