A betűk a helyükre kerültek
még a gondolat beállta előtt.
A variációk száma végtelen.
A levegőben lógnak – mielőtt
leesnének – az analógiák.
Lásd a neuront,
az agy neutroncsillagát.
A sűrűség a határig ér,
majd a tágulás ívében
visszahajol.
Túl az eseményhorizonton
jelenlétté omlik a jelentés,
a forma és a lényeg szétreped.
A fény sem szökhet ki
a szinapszisok közötti réseken.
Ha ponttá szűkül a gravitáció,
a variáció egyke lesz.
Kizuhan egy vers az álmodozásból,
felfogom… nem sír fel magától.
Leesik végül, miért: Van.
Nem élő, nem halott.
Kész.
