kék-piros esővízben állok,
szememre ég a napkorong.
a fák nyughatatlan királyok,
akikben egy koldus bolyong.
a szél egy dühös öregember,
az ablak mögött ordibál.
a halál is járt erre egyszer,
nadrágján ott maradt a sár.
előjönnek majd, mondogatta,
az égboltból a farkasok,
nyomukat a szél összevarrja –
egy árny lesz, aki andalog,
kimászik a fából a koldus,
magán viszi az ágakat.
a tócsából a kék kicsordul,
egy hangya hátán megtapad.
