Ki mer
ebben a csöndben sírni?
Ki meri
a két merev kar mozdulatlanságát
megtörni?
Lesz,
ki a hátra bicsakló nyak
reccsenését felfogja?
S lesz,
ki a halott szemét majd lecsukja?
A test,
mint a szobor mozdulatlan.
Csak
a jobb kéz remeg, s marokban az
acél penge, majd éle sebez meg.
A bal
csuklón ér lüktet, mint csupasz
kék folyó, akár a szajha,
ki magát felkínálja.
Anyám
miért hagytad, hogy méhedben
megfoganjak,
miért toltál ki e világra,
s adtad bimbódat a számba,
miért óvtad totyogó lépteimet,
minek adtál ennem, hogy ne éhezzek,
járattál iskolába,
hogy mertél meghalni, s hagyni magamra!
Az élet
hat liter és öt perc mindössze.
