A fény szakaszos lombhullása
zavarja szemem, széthúzzák a
világot az új dervisek, félelem-
gyanúsak az örömhelyek, az
állatok fáznak a metszőkék
légtérben, a szél nem nyújt
senkinek kezet. Szabad préda
lett az elmentett érték, templom-
törmelékkel töltik fel a szent
kelyheket, teleköpködik az
eredendően kristálykék tenger-
vizet; - kifosztott virágok siratják
az elvesztett akácillatot, s már én
sem tudom, hány darabból vérzik
a megtámadott Ige, az ajkakon
csak statisztaszerepet tölt be
Isten messziről érkező lehelete.
Döngnek az új léptek, új hódítók
jönnek, senkiföldjének tekintik
a letarolt kontinenseket – minden
csupa, csupa bomlás-szürke.
Nem akarok kidobott rongybaba
lenni az új kolónia szemétdombján,
szárnyas hangom meg akarom
őrizni mindörökre.
