Magad vagy
(szeretettel, Petőcz Andrásnak)
Karjaim keresztbe fonják testemet
Olyan ez, mintha magamat ölelném,
És ölelem és ölelem és ölel -Em,
És „m”, „e” nélkül, nem hanyatlik le
A kezem, muszáj ölelni, legalább,
Különben öl - el, a bánat, ami egy
Végtelen óceán, kell a gyöngy, ezért,
Hogy karjaim keresztbe, kereszt az, ha
Senki, csak te magad, magad, magad, nincs
Aki, vagy van, de nem, ez is öl, fonják
Karjaim testemet keresztbe, kell az
Ölelés, muszáj ölelni, magamat
Magamnak, kell, hogy egybe, nehogy szét,
Vagy össze, ha nincs, csak én, én magamnak.
A Magad vagy című vers sorait látva
Nézd, milyen hasogató, egyenetlen,
Rövid és hosszú sorok össze - vissza
Írták be az üres papírt, nincs benne rend,
Pedig tizenegy szótagos minden sor,
És ha jobbra zárom a szöveget az
Egész még szaggatottabb, zaklatottabb,
Pedig tükörképei egymásnak, nincs
Köztük különbség, a kép csak középre
Zárva módosul, lágyság jelenik meg,
Mint az ölelésben, kerekség, de a
Szonettforma félbe vágja a kört, épp
Mint az androgün embert az Isten, a
Kezdet kezdetén, lett nő és férfi, és
A vágy, egybe egymást, összeölelni.
Sorkezdő szavak verse
Kezdet, Aki Vagy.
Mint Egész Köztük,
Mint Szonettforma.
Nézd, Pedig Magamak,
Pedig Senki…
Olyan Rövid A Kezem,
Különben, Írták. Hogy
Zárva A Vágy.
nEm.
Karjaim végtelen ölelés.
Karjaim, és…
