Félek sötétben vezetni.
Az előttem kiterített aszfaltszalag
vége nem látszik,
s a képbe mereven hunyorgó
villanyoszlopok tolakodnak.
Reflektorfényben vallanak színt a fák.
Én meg vakon tapogatom
az út idegenségét,
bizonytalan világban
remeg a lábam
a gázpedálon.
Bagoly szeme villan
- most aggok görcsös kezére
emlékeztető faágon,
a lombkoronákon
leveleken ringó életek játszanak
földre vetülő lélekárnyakat.
Talán nem is a vezetéstől félek.
hanem a mindenáron hazajutás
fojtogató vágyától.
Ó! Foszlani nem múló remények!
Holnap talán újra pirkadni fog,
a kanyarok után még a nap is várhat.
Nem vetem szemére, hogy éjjel cserbenhagyott,
hisz utána szaladtak a bolond vágyak.
Látod?
…mert mosolyog…
