Csak kicsit maradj még bennem,
s megtanítom neked csendben
elkülönült világrendem.
Szó nélküli köröket írunk együtt
s majd, ha földre szállunk,
némán újra elkezdjük.
Keringünk az égen, szépen,
szárnysuhogásunk lebben,
sosem volt dicsőségben.
Lassan, halkan elhamvadunk,
örök tűzünk nyoma parázs marad,
szél dúdolja majd a dalunk.
Most még maradj kérlek,
életküszöbök karcolódnak a mában,
s harasztok zenélnek.
Még kell, hogy elkísérjelek az utolsó fáig.
Még kell egy kis idő, hogy öledben
vigyél majd el, a halálig.
