Neonfények mű valósága feledteti, hogy élünk. A nagy belmagasságú klub plafonján kristálycsillárok falják magukba szíveinket. Nem bánjuk. A zene üteme ellopja tudatunkat, majd átvezeti massza-testünk a tér egyik asztalához. Kezünkben üres poharak, ajkainkon vad csókok. Női és férfi parfümök keverednek a helység illatával. Azt kívánjuk, bárcsak ennyi lenne az élet, és bárcsak örökké tartana. Mégis, van bennünk egy rész, ami tisztában van vele, hogy ez is véget fog érni. Ez a rész átrejtőzött az éjen, s mikor megérezte a hajnal közeledtét, egyszeriben magába rántotta mindazt, mit a hely elvett. Hazaúton egyikőnk sem tudja miféle erő rejtőzik bennünk. Mi hajt az otthon felé?
vágyak éjjelén
áramló energiánk
hazavisz minket
A vers olvasható Czingel Ádám júniusban megjelent Másholban című verseskötetében.
