Járok az utcán, harangozom.
Másodpercenként kong egyet bennem,
kettőt, ha meghal valaki.
Üvegcserepek ropognak a talpam alatt,
törmelékeket rugdosok.
Tűzeső elől futó katonák bámulnak rám.
Drónok üldözik őket. Meghalnak.
Egyre fájdalmasabban kongok.
Bunkerek csendjéből szirénák hangja után lép elő a rémület,
tévéképernyőkbe vándorol tovább.
Kilövik az interkontinentális ballisztikus rakétát.
Az önzés lovagol rajta. Otthon felejti az urániumot.
Az asszonyok végig tapogatják hajkoronájukat,
nem marad-e markukban egy hajcsomó.
Az apák arról beszélnek,
hogyan lehet elbújni a sugárzás elől pincékben,
mert mikor az besétál az ajtón,
mindenkiben leszakadnak a harangok.
