Kihűlt lenyomataidat
magamon viselem,
rózsaszín neonom villogását
lassan lemeríti a fagy,
színtévesztő mímelésed megvezet
mégis láttatom magam,
amíg a relém felvillant,
mert, ha elhiszem, amit sugallsz,
önként lekapcsolok.
Már nem igazítod magasságod
a termetemre,
az időre rakódott
viaszos gondolatok ridege
keserű cseppekbe tömörül,
a rám égett évek rétegén
még átlátszom,
de botanikai-ritkaság létem,
jeges közönyre fagyérzékeny.
Nyárvégi színes vágyaim
feltárult erezetén
kódolva volt tündérmesém
drámára kifutó diendje,
mégis akartam,
most itt lappangsz megrekedten
valamelyik szakadékom legmélyén
és én hagyom,
hogy titkon életben tartson
valami kényszer.
