Nem lészen több hazugság már, most itt vagyok, itt vagy velem, bennem a világok oltárán tömjénfüstök ébredeznek, meggyónom a bűneimet, s a szent szó megtisztít, álmom az örök természet, s az ölelésed mely elrepít, el, távol a magaslatokba, sziklák ormán süvölt tovább, szerelmünk halhatatlan, hosszú csókját ízleli szám, nyár van, bizony itt a nyár, a madarak dalolnak, fészket raknak talán, remények büszke fájára, hosszú volt a tél, néma és rideg, eltévedtem, de úton vagyok, nevetve figyelnek az emberek, hogy utazásom föl miért nem adom, a tudatlanok nem tudják, miféle erő hajt engem, mert sohasem láthatták, hívó tekintetét a mindennek, szerelem nélkül nincs élet, élet nélkül nincs halál, halál nélkül nincs értelem, értelem nélkül nincs tudás, te azért vagy itt most, hogy tanulj, s csendben hallgasd a csendet, hogy végre meghalld lelkedben a gazul elhalkított szavát az Istennek, hogy elveszítsd az életed, az örökkévalóságért, s ne kelljen újra átélned, születésed fájó gyötrelmét,
hiszek abban, hogy a világ nem dönt következetlenül, s bár megtalálhatod szerelmed, a végén csak Te maradsz. Egyedül.
