egy reggelt hagyok itt,
amit nem kell siettetned.
megáll a fény az ablak szélén,
és nem kérdez semmit.
a mozdulatot nem veszem el,
csak nem sietem.
ha félúton marad,
ott is maradhat egy ideig.
néha az is irány.
a kevés nem lesz hiány.
megtanul benned állni,
mint ami nem lett kiöntve:
csak ott marad
és mér.
a lépést leveszem a piedesztálról.
nem hős lesz, csak ember.
nyoma lesz, nem tapsa.
és ha elfárad,
leülhet a saját árnyékába.
adok szemet a lényegtelenhez.
ott tanul majd lassan
a figyelem figyelni.
a csend nem hallgat,
csak dolgozik helyetted.
nem engedem, hogy megszokd a pontosat.
a rend néha elcsúszik majd,
hogy tudd:
nem ő tart meg,
hanem te benne.
megzavarlak, amikor már tudod.
nem azért, hogy eltévedj,
hanem hogy újra kérdezz.
az irány nem sértődik meg,
ha megkérdezik, miért.
nem óvlak meg az eséstől.
de ott leszek a pillanatban,
amikor eldől:
föld maradsz,
vagy nyom.
a kudarc súlyt kap.
nem húz le.
lehorgonyoz.
hogy amit tanít,
ne vigye el a szél.
küldök embert.
nem vigasztalót.
olyat, aki nem kérdez.
csak helyre rak.
és ha bármit adok:
nem többet,
nem kevesebbet.
elégségest.
annyit,
amit ma még elbírsz
és holnap már érteni fogsz.
