Fekszem a szalmán, a nap rég lement. Apám már a házban beszélget anyámmal, és felváltva fogdossák Józsi-Pistit. Bagós kiflicsücsköt is nyomkod a szájukba. Bezzeg neki lehet őket etetni. Paprikás krumpli erős illata szálldos a levegőben. A kedvenc ételük. Hallom a rádiót a szomszéd ház konyhaablakából. Ezt nagyon bírom. Kitartó, bársonyos hangon beszél egy férfi, de már jó ideje. Érdekes nagyon. Nem értem tisztán a szavakat, azt sem tudom, miről lehet szó, de csak szépeket és fontosat mondhatnak azon a simogató hangon. Hosszas fülelés után egy-két szó mégis befurakszik az agyamba. A Hold, a Hold távolsága, ennyi az egész. Többet aztán nem bogozok ki, hiába hegyezem a fülem. Az égre pislantok, ott függ a Hold. Kövér, halovány foltos korong, hamarosan fényleni kezd.
Elmehetsz Kukutyinba zabot hegyezni, ezt már hallottam, de hogy a Hold távolsága mekkora? Olyan messze van tőlem, hogy oda semmilyen módon soha el nem juthatok. Csoda, hogy oda valahogy mégis felmennek az emberek. Fogják magukat, veszik a batyut, és mennek a Hold felé. Két lépés, száz, rengeteg, annyi amennyi, és egyszer csak a Holdra érnek.
Azért sem megyek most be a házba! Lesem tovább az eget, a malacok halkan fújtatnak, lehet, hogy már alszanak, odabenn az öcskösök is elcsendesedtek. Hamuszürke felhők rakodnak a ház tetejére, és valahol a kémény csúcsán lévő halvány fényes sárgaság szembenéz velem.
Valahogy szebb és különösebb a napnál, legszívesebben most megindulnék, hogy bejárjam azt a távolságot, ami a Hold távolsága lehet.
Anyánk ráncigálja a vállam.
– Mikor lesző hajlandó betóni a képed a házba? Nem csinyátá mára elég disznyóságot?!
Felpattanok, a szemébe nézek, kénytelen vagyok elnevetni magam. Ő is nevet, viszont a szeme sarkában bujkál valami keserűség, szemrehányás. Mintha azt mondaná, miattam esik rosszul neki a mai, meg a tegnapi fáradtság, az öcskösök bőgése. Miattam dolgozza halálra magát.
Őt nem érdekli a Hold távolsága, csak kelljek már fel a földről, és cammogjak utána a házba. Aztán semmivé válik anyám arcán a gyötrődés, kitárt karjába omlok, magamhoz ölelem. Alig érem át, olyan széles. Paprikás krumpli és babaszaga van.
– Szeretsz? Mondd meg! Szeretsz-e?
– Nagyon szeretlek – így válaszolok és kuporgok az ölében. Alig kapok levegőt, szívesen lefejteném magamról a karjait, és bámulnám még a Holdat.
– Szeressük egymást, ne veszekedjünk! – suttogja. Előremegy, színes szoknyájának fodrai megvillannak a lámpafényben, ahogy behúzza maga után az ajtót. Apám is megcsókolja a fejem, kormányoznak együtt a szalmazsák felé, a hálószobába, ahol az öcskösök szuszognak.
Halkan csukódik mögöttük a szobaajtó. Az ágyból megint látom az égbolton a fehér fénynyalábot. Az a Hold távolsága, egy hosszú ösvény, egyenesen felfelé. A távolság csakis egy út lehet. Még mormolnak egy darabig halkan a konyhában, nem is veszem észre, ahogy rajtam keresztül bemásznak az ágyba.
Világgá megyek. Reggel eldöntöttem. Lúdbőrzött a lábam, ahogy szaladtam a kis konyha felé. A pajta hátuljában láttam meg. Vaskos, szürke jószág, kissé rozzantabb, mint amit a legények alatt láttam, akik vasárnaponként erre tekernek a Bosnyákban. Világítani szokott a fehér ingük a nyári fényben. Fekete vagy sötétkék gatyát hordanak.
Amikor visszafelé tekernek délután, vidámak és hangosak, és olyan lassan haladnak, hogy a kacsázó szerkezetekkel majdnem egymás vállába zuhannak. Egy kézzel tartják a kormányt, és vigyorgó arcuk egyenesen felém fordul. Süt a tekintetük. Lesek feléjük megkövülve a diófa árnyékából, közben homokréteg fedi a szoknyám. Két pekedli kőlevest kavartam. Öregapám cipelt ide nekem egy kosár homokot. A vizet meg a rozsdás tejeskannában tartom.
Nem hagy békémet ezeknek a legényeknek a vasárnap délutáni mulatsága. A fehér ingekben és a vasalt gatyákban olyan vakítóan tisztának látszanak. Vajon hol teremnek a kihajtott nyakú ingek és a fényes bőrcipők?
Mondta nekem, hogy a szomszéd faluba járnak. Közvetlen ebéd után szoktak, úgy egy óra körül, és öt fele meg vissza. Akkor mindig keresztültekernek a Bosnyákon, aztán a major felé hajtanak. Arra lakik majdnem az összes, de amelyik a falu közepén, az is először a majorba tart. Halomba rakva sorakoznak ott a biciklik estefele. Hogy igazodnak ki abban az összegabalyodott, kerék, küllő és sárhányó forgatagban? Na, nem tudom, hogyan, de mire leszáll a sötétség, szétszedik a járgányokat.
Mondta nekem, hogy udvarolnak és eljárnak a kocsmába. De mér mind a szomszéd faluba, és mér csordába gyűlve?
