Czingel
Ádám rövid bemutatkozása
Kalocsán születtem 1999-ben, de amint a Másholban első ciklusából is
kiderül, a születésem után nem sokkal Kecskemétre kerültem, egy, azóta
bezáratott csecsemőotthonba.
Születésem
után három hónappal, szeptembertől kezdve lett igazi családom és igazi
otthonom, bár a kötetben felvetem annak a kérdését, hogy akit elhagytak, vajon
mennyi ideig hordozza magában az elhagyás traumáját. És itt szeretném
megemlíteni, hogy számomra nagyon fontos, hogy én nem tudok semmit azokról az
emberekről, akikre laikusként azt mondhatná valaki, hogy „vérszerinti szülők”.
Nekem az igazi, a vérszerinti szülők azok, akik felneveltek és 27. éve az
életem részei.
Ők
nem nevelőszülők, hanem az igazi szüleim.
Sz. B.: – Hogyan kerültél kapcsolatba a költészettel, miért pont versekben
fejezed ki magad? Volt-e / van-e olyan szerző, akit mesterednek, esetleg
példaképednek tekintesz, vagy hatással volt rád?
C. Á.:
A költészettel elég korán kapcsolatba kerültem. Kiskoromban édesanyám sok
könyvet vásárolt és minden nap olvasott nekem. Meséket, verseket, novellákat,
regényeket. 2007-ben, mikor értesült a Kossuth kiadó, Klasszikus magyar líra
sorozatának megjelenéséről, megrendelte a köteteket, mert fontosnak tartotta a
régi költők megismerését.
Ez
az a pont, nagyjából első osztályos koromban, mikor először találkoztam olyan
nagy költő elődökkel, mint Ady Endre, József Attila, Tóth Árpád, Juhász Gyula.
Szintén
általános iskolás koromban írtam meg az első versem, mikor először éreztem,
hogy nem tudom magam kifejezni élőszóban. Akkoriban kezdtem úgy érezni, hogy
nincs értelmük a dolgoknak, abban a formában, ahogy vannak. Minden
értelmetlennek hatott.
Úgy
tekintettem magamra, mint aki kívül áll az intézményi kereteken és közéjük
szorítva elveszik belőle valami értékes, amit kimondani mégsem lehet.
Ha
nem tudtam egyedül lenni, alkotni és befogadni az alkotásokat, az csak
elvesztegetett időnek számított.
Sokat
hallgattam, zárkózott lettem. Iskolába sem akartam menni. Volt, hogy
bezárkóztam a szobámba és Ady Endrét, József Attilát, vagy éppen Edgar Allan
Poe-t olvastam, de előfordult az is, hogy egyszerűen kisétáltam az iskola
ajtaján és több kilómétert gyalogoltam hazáig.
Nem
érdekelt a valóság, az igazságot kerestem.
A
legnagyobb hatással Ady Endre és József Attila költészete volt rám. Ez a mai
napig így van. Olyan őket olvasni, mintha hárman ülnénk egy szobában, de
senkinek sem kellene megszólalnia, mert mindenki ismeri a másik gondolatait,
mindenki érzi a másik érzéseit. Csak ülünk a szobában, csend van, mégis értjük
egymást.
Mindig
az alkotás folyamata és a csend volt, melyekben nyugalomra, békére leltem.
Van egy olyan mély belső világom, amiből folyamatosan tudok meríteni és amiket
az élet nem adott meg, ebből a belső világból merítkezve mégis megéltem,
átéreztem és leírtam.
Az egész traumaírásnak indult tizenéves koromban, mígnem a középiskolai
irodalomtanárom, Domján Ferenc tanár úr el nem olvasta a verseket és
tanácsokkal látta el a sérült, önbizalomhiánnyal küzdő akkori énemet.
Ez
sokat jelentett nekem. Ezt követően még több mindenen kellett átesni. Az út
sosem volt egyszerű, de amint az egyik szövegemben is fogalmazok: ha nem írok,
akkor nem vagyok. Talán mondhatom, ez a fő filozófiám: írni, írni, írni, hogy
éljek. A mindennapokban és talán egyszer majd az emlékezetben.
Amit
megtanultam, hogy az írás nem egy magányos foglalkozás. Kell, hogy legyen
valaki, aki elolvassa a szövegeket, elmondja a gondolatait, tanácsokkal látja
el az alkotót. – Enélkül fokozatosan rátelepszik az alkotóra a bizonytalanság.
Legalábbis velem ez történt.
2024-ben
léptem rá erre az útra. A kezdőlökést az adta, hogy „szeretni” című versem
megnyerte a Talentum House „A titkok őrzői” verspályázatát, majd ugyan
ez év júliusában Kecskeméten ellátogattam a Mélymerülés Művészeti Magazin
lapbemutatójára. Libor Zoltán (költő, közíró, a lap irodalmi szerkesztője) azt
mondta nyugodtan küldjem át a szövegeim. Őszintén mondom, nem gondoltam, hogy
választ kapok, de szinte másnap már érkezett is az e-mail, hogy „ezek a
szövegek nagyon jók és a következő lapszámban meg is jelentet belőlük kettőt.”
Ezt
követően havonta egyszer találkoztunk a Kecskeméti (mostanra bezárt) Veloroom
Bike & Café-ban, ahol életről, irodalomról beszélgettünk. Nagyon
fontosak voltak, és a mai napig is azok számomra ezek a beszélgetések.
Mondhatni, addig nem volt önbizalmam. Hiába írtam tizenéves korom óta, mégis
folyamatos bizonytalanságba voltam, mert édesanyámon kívül nem mutattam meg
senkinek a szövegeket és nem tudtam jó-e egyáltalán az, amit csinálok.
Egyszerűen csak írtam, mert nem tudtam nem írni.
Az
egyik ilyen kávéházi beszélgetés alkalmával szóba került Szolláth Mihály tanár,
költő, a Litera-Túra Művészeti Magazin akkori főszerkesztő-helyettese,
mára az Artemisia Művészeti Oldal főszerkesztője, aki általános
iskolában és gimnáziumban is Zoltán irodalomtanára volt. Hálás vagyok Libor Zoltánnak
mindenért és köszönöm, hogy bemutatott Szolláth Mihálynak, akinek mikor 2024 év
vége felé megfogalmaztam, hogy szeretnék írni egy verseskötetet, gondolkozás
nélkül felajánlotta, hogy segít a szerkesztői munkában. Ezt követően minden
héten egyszer felhívott telefonon és ahol kellett, javítási javaslatokat tett,
mesélt irodalomról, történelemről. Az az emberség, amivel felém fordult, hitet
adott és egyre inkább kezdtem úgy érezni, hogy ami addig csak álom volt (egy
saját kötet) kezd elérhetővé válni.
Sosem
fogom elfelejteni, amit értem tett. Számomra ő nem csak egy kiváló költő és
igazi tanító, hanem példakép.
SZ. B.: – Milyen alkotói körülmények között születnek verseid?
C. Á.:
Korábban telefonba írtam a szövegeket, de Szolláth Mihály tanácsát megfogadva
már hosszabb ideje, hogy mindig számítógép előtt írok.
Elvonulok
a dolgozószobámba és van, hogy 6-8 órát bent töltök kisebb megszakításokkal.
Nekem az írás teljes koncentrációt igényel. Ez az egyetlen folyamat, aminél nem
kalandozik el a figyelmem.
Fontos
ilyenkor a csend, hogy befelé tudjak figyelni. Hagyni, hogy áramoljanak a
gondolataim, és átjárjanak az érzések.
SZ. B.: – Hogyan foglalnád össze napokban megjelenő, Másholban című
köteted koncepcióját?
C.
Á.:
A kötet versei sötét tónusúak, de szinte mindenhol jelen van az útkeresés, a
szabadság iránti vágy és az a szürke közömbösség, amivel a világ rám tekint. A
kötet egyszerre akar szólni mindenkihez, aki hasonló úton ment át, vagy mély
érzésvilággal rendelkezik és küzd a mindennapokkal, küzd azzal, hogy
elfogadják, küzd a saját belső démonaival.
A
könyvben benne van egy gyermek felnövéstörténete, ugyanakkor rengeteg más téma
és forma is helyet kap: Hommage versek, Haibunok stb. számos irodalmi előd is
megjelenik benne. Akár Kaváfisz, Borges, József Attila, Ady Endre stb...
összekapcsolva a múltat a jelennel.
Fontosnak
tartom a formát, és azt, hogy a megfelelő tartalom megtalálja magának a megfelelő
formát.
A
kötet komplex. Építkezik sok különféle műfajú írásból. Például a rémek ülték
körbe című ciklus horror vonalat visz, abból építkezik, míg a Haibunvilág
a japán forma segítségével kinyit számomra egy teret, amiben mélyebb pszichológiai,
filozófiai gondolatokat tudok megjeleníteni.
Szolláth
Mihály a Másholban című kötetem szerkesztője és talán mondhatom:
mentorom, segítőm is, akinek jelenléte nélkül ez a kötet valószínűleg nem, vagy
csak évekkel később látott volna napvilágot.
Ezúton
is köszönöm neki azt a hitet, bizalmat, amellyel irányomba fordult és mellettem
van az úton.
Egyszóval
a Másholban az én világom. Az első kötetem. Egyszerre szeretem és fáj.
A
ciklusokat úgy tettem össze, hogy önmagukban is megállják a helyüket, ugyanakkor
aki végigolvassa a kötetet, kapjon egy teljes képet és a versek beszéljenek
helyettem.
A Másholban
26 évet ölel fel tartalmában, hiszen az első ciklus, aminek címe „Táncoló
emlékek” csecsemőkortól indul, de a szövegekre is mondhatom, hogy több év
termése, bár a kötet nagy részét 2024 végétől számítva kezdtem el írni. Hetente
minimum három, de volt, hogy hat vers is született. Szinte minden időmet az
töltötte ki, hogy írtam.
A
kötet 6 ciklusból áll: Táncoló emlékek, Rosszlány és magány, Mérlegen a
szíved, Rémek ülték körbe, A kudarc átölel, Haibunvilág.
Azt
szeretném, hogy a lehető legtöbb értelmezés lásson napvilágot. Mindenki, aki
olvassa, érezzen, gondolkozzon velem együtt, és a kötet tartalmával. Senki ne
kapjon kész válaszokat: ez nem tananyag, nincs olyan, hogy kizárólag
ilyen-olyan értelmezés az elfogadott.
A
Fekete Sas Kiadóra Szolláth Mihály ajánlásával esett a választásom.
***
Czingel Ádám verseskötete az alábbi oldalakon már rendelhető:
Fekete Sas kiadó
https://feketesas.hu/konyv/masholban/
Libri
https://www.libri.hu/konyv/czingel_adam.masholban.html
Bookline
https://bookline.hu/product/home.action...
Líra
https://www.lira.hu/.../felnottiro.../vers-drama/masholban-1
Könyvtündér
https://www.konyvtunder.hu/.../czingel-adam/masholban/...
Jókönyvek
https://jokonyvek.hu/Czingel-Adam-Masholban-9786156846365
A kötet Moly.hu adatlapja:
https://moly.hu/konyvek/czingel-adam-masholban
