Jó egyedül lenni, megnyugtató, nem kell folyton résen lenni, figyelni, csak én vagyok és a gondolataim.
Ilyenkor a természetre is jobban tudok figyelni, minden fűt, fát, virágot, bokrot megnézek, megérintek, hozzám szólnak.
Nagy ajándék az egyedüllét, ilyenkor elcsendesedik minden, békesség költözik a szívedbe, kikapcsolod az élet hangerejét.
Olykor kell hozzá megfelelő hely, egy templom, a természet, vagy az otthonod, de ha elérsz a gondolkodásban. egy magasabb szintet, akkor bárhol vagy sikerül megteremteni a csendet.
Velem ezt teszi az olvasás.
Fontos a szemlélődés, a szemlélődő nem zajong, csak figyel, kizárja a zavaró tényezőket, így tisztán lát.
Az emberek sokszor nem veszik észre mások kirívó, olykor kártékony, mám-már romboló hibáit, mert nem figyelnek, csak zajonganak, a saját hangjukat hallatják.
Pedig csak egy csendes megfigyelés kell.
Ahhoz, hogy a csendet megtaláld magadban önismeret, befelé figyelés kell, ez fiatalon
nem megy.
Talán visszafele kellene mennünk az időben, az öregséggel kezdeni és úgy haladni, mennyi bölcsesség kísérné utunkat.
Csendes megfigyelés, ítélet nélkül, csak egy kérdés, egy válasz.
Életünkben sok energiát felemészt a megfelelési kényszer, ha ezt leveted szabad leszel, megváltozik az értékrended, befogadóbb leszel, már ki tudod zárni a zajt.
A csendet nem találod többé üresnek, tele van mondanivalóval.
Amikor embereket figyelek - szemlélődöm - már értem őket, tudom a fiatal, a középkorú, és az idős gondolatát, de ehhez a csend és az idő kellett, sok tapasztalat, csalódás, veszteség és persze örömök is.
Ahhoz, hogy a csendet értékeld ismerni kell a zajt is.
Az egyedülálló, csodálatos Sixtusi kápolnában hatalmas a zaj, egyszer csak egy hang valahonnan fentről megszólal "pszi", mondja, és ekkor egy pillanatra megszületik a csend.
...Silencium...
